Többek között azért szeretem ezt a sorozatot, mert mindig beletesznek valamilyen nem várt ötletet amivel sikerül kellőképpen feldobni. Ez most sincs másként; ebben az epizódban a komolyabb vonal dominál.
Főhőseinket a 9. részben megismert Takami Középiskola Csillagász Klubja meghívja egy közös hosszú hétvégére a hófedte hegyekbe. A program természetesen a szokásos: csillagok, csillagok, csillagok.
Valljuk be őszintén; Sakuék nem igazán vették figyelembe barátaik hőmérsékletre és megfelelő ruházkodásra való ötletes, bár elsőre komolytalannak tűnő felhívását, ezért a vonatról leszállva egyből megcsapja őket a kegyetlen valóság jeges szele.
Kivételek: a tapasztalt felnőttek és az infantilis középiskolások…
Sakuék persze biztosítanak mindenkit, hogy hoztak ám meleg ruhát, csak azért nem vették fel, mert nem számítottak rá, hogy ilyen hamar szükségük lesz rá. Pedig de.
A klubelnök mellesleg Oumi-sannal a felvételi vizsgára való készülés miatt ezúttal igazoltan távol van, úgyhogy társainak magukban – természetesen tanári felügyelet mellett – kell boldogulniuk az elkövetkező 4 napban. A vendéglátók ismeretében lelkesedésből mindenesetre nem lesz hiány.
Minami-san és Kawamura-san bemutatják Mihoshiéknak Annt, az új klubelnöküket. Nem mintha bármit is számítana így az utolsó előtti részben egy-két új szereplő, de legyen.
Edogawa korábbi, lányokat fényképezni vágyó rémképe mindenesetre jó mély nyomokat hagyott az ártatlan lelkekben.
A vendégházba megérkezve a fiatalok nyugtázzák, hogy a hely igazán minden igényüket kielégíti; van saját teleszkóp a tetőn, melegforrás, toronyóra aranylánccal stb, bár apró szépséghibaként a fűtés éppen nem üzemel. Ez mondjuk a tél kellős közepén probléma lehet.
A társaságból mindenki hamar kienged, egyedül Hime nem találja meg önmagát, részint mert ő tényleg nem hozott sok meleg göncöt (a medveforma ruházat nyilván kevésbé vonzza a férfitekinteteket), másrészt eszi belülről a féltékenység, mert Mihoshi a maga természetes közvetlenségével mindig sokkal közelebb tud kerülni Sakuhoz, mint ő. Ezen gondolatoktól aztán a lány már az elejétől fogva eléggé frusztrált lelkiállapotban van.
A házban uralkodó csípős hideg mellett talán zaklatottsága is közrejátszik abban, hogy nem figyeli az időjárás-előrejelzést amely nagy hóvihart jósol a környékre és ezért is indul el egymagában (a többieknek sem szólva) a sötétedő világba, hogy az egyik helyi üzletben beszerezze a hiányzó télálló ruhadarabokat.
Heh, tipikus városi…
Társainak hamarosan feltűnik távolléte, a felismerésből támadó ijedelmüket azonban tovább fokozza, hogy Mihoshi is hiányzik: ő már korábban Hime után indult, amikor meglátta kimenni a házból.
A vihar persze tombol mint az állat, vaksötét van, úgyhogy senki nem tehet semmit és mindenki a legrosszabbra tud csak gondolni. Hmm, szép kis kirándulás…
Hime egyre elkeseredettebben küzdi magát előre a hóban, azt pedig talán már mondanom sem kell, hogy közben jól el is tévedt…
Látomásai a közelgő véget vetítik előre, ő azonban nem akarja feladni…
És ekkor…
Úgy tűnik, hogy egy időre megmenekültek, főleg amikor némi kalandozás után mindketten egy védettnek számító hóbarlangban kötnek ki.
Itt aztán van idő beszélgetni, Hime sír egy sort és közli Mii-channal, hogy számítson rá, hogy méltó riválisa lesz a jövőben. Ő természetesen Sakura gondol, Mihoshi viszont – mint később kiderül – egészen másra.
A végére szerencsére eláll a szél és abbamarad a hóesés, a házban maradtak megtalálják a módját, hogy egy “fényágyúval” jelezzék az útirányt, úgyhogy minden jó, ha a vége jó; az elveszett bárányok mindenki megkönnyebbülésére épségben térnek vissza.
Most már semmi sem áll a csillagnézés útjába.
No comments:
Post a Comment